Zágon István:

Az Anya meg a Szülő


Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz.
Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az
ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.

A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére
lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki
lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki
szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos
kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt, és kötelességet, az anya pedig
minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más
tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya
sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó tejecskével elcsitítani
azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron
kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki,
hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez,
az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai
vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön
ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött
gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan
ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja: jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies
elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is
megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba
iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a
gyereket abba a tiszteletreméltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az
oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő,
de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg, az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de
aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek
már megint mennyit kell tanulnia az, az anya.

Aki kamaszfiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a
haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak,
az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle
elszakítani lelkétől leledzett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis
kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi
állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami
egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik az anya,
mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle.

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem,
hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja,
és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a
gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen
nagymamának.




Aki Önökkel megosztotta: Dr. Mammel Andrea

Vissza az kezdőoldalhoz Előre az 'Angyalok' oldalhoz
Webdesign:
© Dr. Mammel Andrea, 2010.