Aki Önnek tanácsot ad: Dr. Mammel Andrea

A hurutos időszakban gyermekorvoshoz forduló szülőknek adott orvosi tanácsok között gyakran elhangzó felszólítás:


Miről is van szó? Tekintsük át miért van erre szükség, mi ennek a fiziológiai alapja.

Alapfogalmak:

A levegő: A lakásunk légterét kitöltő levegő több-kevesebb mennyiségben mindig tartalmaz vizet pára formájában. A levegő nedvességtartalmának mennyiségi jellemzésére a levegő abszolút értékben ([gramm/m3]-ben) és a relatív értékben (%-ban) kifejezett páratartalma szolgál. A levegő abszolút értékben kifejezett páratartalma (AH - absolute humidity) a hőmérséklet változásával nem változik, szemben a relatív páratartalommal (RH - relative humidity), amely a levegő hőmérsékletének emelkedésével csökken, csökkenésével pedig emelkedik azért, mert a vízgőz nyomása hőmérsékletfüggő. A levegő relatív nedvességtartalma az adott hőmérsékleten a levegőben ténylegesen jelenlévő vízpára mennyiség arányát jelenti a levegő által ezen a hőmérsékleten maximálisan felvehető, vízgőzzel telített állapotához viszonyítva, százalékban kifejezve. A levegő párafelvevő képessége a hőmérséklet emelkedésével nő!

Az emberi szervezet szubjektív nyirkosság érzékelése - így a kisgyermeké is, - az adott hőmérsékletű levegő relatív nedvességtartalmának értékével van összhangban, erre érzékeny.

Párásítás: A szobalevegő nedvességtartalmának növelése. A cseppfolyós halmazállapotú vízből légnemű vízgőz párolgás (hidegpárásítás) vagy forrás (melegpárásítás) útján keletkezik, s jut a légtérbe. A víz párolgáshője - vagyis az a hőmennyiség, amely 1 grammnyi víz elpárologtatásához, ugyanolyan hőmérsékletű vízgőzzé alakításához szükséges - hőmérsékletfüggő, a hőmérséklet emelkedésével csökken (nem lineárisan). Például: 0 °C-on 2,5 KJ/g, 25 °C-on 2,442 KJ/g, 100 °C-on 2,257 KJ/g.

De mivel nem csak az elpárologtatáshoz szükséges hőmennyiséget kell közölni a vízzel az adott hőmérsékleten való elpárologtatáshoz, hanem ezen felül a víz induló hőmérsékletéről az elpárologtatás hőmérsékletére emeléshez szükségeset is, ezért a víz hőmérsékletének emelkedésével összességében egyre több hőmennyiség szükséges a víz elpárologtatásához.

A levegő páratartalmának hatása az emberi szervezetre:

• A 40% relatív nedvességtartalom alatti, száraz levegő
  
  
  • rossz komfortérzetet;
  • ingerlékenységet;
  • a légutak nyálkahártyájának irritációját, sérülékenységét;
  • szájszárazságot;
  • torokkaparást;
  • száraz köhögést;
  • nyugtalan alvást;
  • szemszárazságot;
  • a szemek égő érzését;
  • a bőr kiszáradását;
  • kisgyermekeknél ekcéma, atópiás dermatitis jelentkezését okozza;
  • növeli a vírusos és bakteriális fertőzések kockázatát, a vírusok, baktériumok könnyebb megtapadása által;
  • náthás, hurutos betegség esetén kellemetlen, rossz közérzetet okoz. A páratartalom pótlásáról ilyenkor feltétlenül gondoskodni kell, mert az orrba beszívott párás levegő nedvesíti a nyálkahártyát, enyhíti a gyulladást és különösen jótékony száraz ugató (kruppszerű) köhögésnél.
  
  Fontos: az ellenőrzött párásítás, mert az alulpárásítás nem hozza meg a kívánt páratartalom növelő hatást, miközben abban a hiszemben vagyunk, hogy eredményesen emeltük a szobalevegő páratartalmát.
  
  
• A szobalevegő élettanilag elfogadható ideális nedvességtartománya 40% - 60% között van.
• Az 50% körüli páratartalmú levegő kellemes az emberi szervezet számára.
• A gyermekszoba levegőjének hőmérséklete 21°C, páratartalma ideális esetben 50% - 60% tartományban legyen.
• A 70% körüli páratartalmú levegő a gyerekszoba un. hidegpontjain (amelyek az épületszerkezet hőhídjai, a rossz hőszigetelésű ablakok belső felületei, vagy panel épületeknél az épületszigetelés leromlása miatt alakulnak ki) a levegő lehüléséhez vezet, a benne lévő nedvesség eléri a harmatpontot, elkezdődik a páralecsapódás és ezáltal a penészképződés (ha a penészgomba spórája, a tápanyag jelen van és a fal 5 napon keresztül folyamatosan nedves, életre kelnek a penészgomba spórái). Nincs penészképződés, ha megelőzzük a kapilláris kondenzáció kialakulását, a szoba határoló szerkezeteinek legkedvezőtlenebb szakaszán azzal, hogy a belső felületi hőmérsékleten a levegő relatív páratartalmát a megengedett érték alatt tartjuk. Penészeltávolítás mindig csak nedvesen történjen!!!
• A túlpárásítás miatt kialakuló 70% feletti páratartalmú levegő torzítja a hőérzetet is azáltal, hogy az emberi test alapvető hűtőfolyamatának, az izzadásnak a hatékonyságát csökkenti. Ilyenkor légcsere szükséges, amely biztosítja a túl nedves levegő elszállítását.
• A 24°C-os 75% relatív nedvességtartalmú levegő a poratkák szaporodásának ideális közege, ezért törekedjünk ennek elkerülésére. Ellenben a levegő 45% alatti páratartalma mellett a poratkák teljesen eltünnek a gyerekszobából.

Fontos: a gyermekszoba levegőjének páratartalma pontos értéket mutató, jó minőségű páratartalom mérővel ellenőrzött legyen!!!

A víz párolgása: egy - a vízmolekulák hőmozgásával magyarázható - fizikai folyamat, amikor a vízpára képződés úgy megy végbe, hogy a víztér cseppfolyós halmazállapotú, - hő hatására az átlagosnál nagyobb sebességgel mozgó - részecskéi legyőzve a víz felületén működő visszatartó erőt, a felületi feszültséget, kilépnek a folyadéktérből, a víz szabad (levegővel érintkező) felszínéről leválva és gáznemű állapotban belépnek a folyadékteret körülvevő légtérbe. A párolgáshoz szükséges hőt a párolgó víz részben önmagától, részben a környezetéből vonja el, ha ennél hidegebb. A kiszakadt részecske hőenergiát visz magával, így a víz lehül, de lehül a nála melegebb környezet is. (Ezért fázunk még kánikulában is a vízből kilépéskor.)

A párolgás bármilyen hőmérsékleten végbemehet. A tényleges párolgás a víz felszínéről kilépő és a visszakerülő vízrészecskék számának különbsége. A párolgás a telítési állapot eléréséig tart, amikor a vízfelszínről kilépő részecskék száma megegyezik a visszakerülő részecskék számával, vagyis vízfelszín feletti légtérben a vízrészecskék száma már nem változik, kialakul egy dinamikus egyensúlyi állapot. Az ilyen telített gőz nyomása és sűrűsége az adott hőmérsékleten lehetséges legnagyobb érték (a telített gőz nyomása a tenzió).

A párolgás annál gyorsabb, mennél:

• nagyobb a párologtatott vízfelület;
• magasabb a párologtatott víz hőfoka;
• kisebb a vízfelületre nehezedő légnyomás;
• nagyobb a párologtatott vízfelület feletti légáram sebessége.

A párolgás függ:

• a párolgó vízfelszín sajátosságától (fodrozódik-e vagy síma);
• a párolgó víz mennyiségétől;
• a párolgó víz hőmérsékletétől (a hőfok emelkedésével gyorsul a párolgás);
• a párolgásra fordított energia nagyságától (a bevitt energia növelésével gyorsul);
• a levegő átkeverésének mértékétől (természetes légáramlásnál alacsonyabb, mesterséges levegő átkeverésnél jobb);
• a levegő párabefogadási képességétől (a párolgás arányos a telítési hiánnyal, ami a telítési- és tényleges gőznyomás különbsége az adott hőmérsékleten).

A víz forrása: az amikor a hőközlés hatására a vízrészecskék átlagos sebessége azonos a vízgőzrészecskék átlagos energiájával, ezért a vízgőz képződés a víz belsejében is megindul, s a gőzrészecskék a vízből kiszabadulva a gőztérbe jutnak. A forrás - szemben a párolgással, amely bármilyen hőmérsékleten végbemehet, - csak a víz forrási hőmérsékletén történik meg, amely atmoszférikus nyomáson 100 °C. A forráspont az a hőmérséklet, amikor a vízgőz nyomása egyenlő a környezeti nyomással.

Mind a párolgás, mind pedig a forrás endoterm (hőfelvevő) folyamat, amely a párolgó vízből vagy annak környezetéből hőt von el vízgőz keletkezése érdekében. A párolgó víz energiája csökken, mert a kiszakadt részecske energiát visz magával, ezért a párolgó folyadék lehül. Ha a párolgó folyadék a környezeténél (a körülvevő levegőnél) hidegebb, akkor energiát von el tőle azért, hogy felmelegedjen a környezet hőmérsékletére. Párolgáskor és forráskor az párolgó víz belső energiája növekszik a hőbevitel által, a környezeté pedig - ahonnan hőt von el - csökken. Ha hőt közlünk a vízzel a párolgás vagy forrás elérése érdekében, akkor a felhasznált energia a fűtőenergia. Ez játszódik le amikor nagy felületű tálcában vízet teszünk a fűtőtestre, vagy ha elektromos fűtésű párologtatóban a vízet felmelegítjük. Ha a párolgás nem hőközléssel, hanem természetes úton következik be, akkor a környező levegő szolgáltat ehhez energiát és miközben a víz egy része elpárolog, a levegő lehül. Ez történik akkor, amikor nagy felületen vizes törölközőt, lepedőt, pelenkát stb. terítünk szét a fűtött szobában. De ugyanez játszódik le akkor is, amikor azt tapasztaljuk, hogy fürdés után (nem túl párás környezetben) testünk felszínéről a víz hamarosan elpárolog, s közben testünk lehűl, mert az elpárologtatáshoz szükséges energiát a víz a szervezetünkből vonja el (ezért is vacogunk). A víz párolgásának sebessége a párologtatott víz hőmérsékletének növelésével nő. De függ a környezeti levegő páratartalmától is, mert a páratartalom emelkedésével lassul.

Lecsapódás: a párolgás fordított folyamata, amikor a vízgőz ismét folyadék halmazállapotú vízzé válik. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen pontosan ugyanannyi hőt kell elvonni a vízgőztől, mint amennyi a víz elpárologtatásához szükséges volt. A meleg levegő sok nedvességet képes magába fogadni, de a hideg csak keveset. Amikor a nagy nedvességtartalmú meleg levegő hőelvonás (hűtés) hatására lehül, a vízfelesleg kicsapódik belőle, mert a levegő víztartalma eléri az adott hőmérsékleten lehetséges legmagasabb telítési fokát, a harmatpontot. (Ezt a jelenséget tapasztaljuk akkor, amikor a párolgó vizet tartalmazó edény fölé hideg fedőt helyezünk, mert ezen a gőz kicsapódik gyöngyöző vízcseppecskék alakjában.)

Köd: a levegő páratartalmának ezredmilliméteres (0,001 - 0,008 mm) nagyságú vízcseppek alakjában való megjelenése, a páratartalom kicsapódási formája. Ködképződés akkor következik be, amikor a levegő annyira lehűl, hogy hőmérséklete megközelíti a harmatpontot és ezen a levegőben lévő pára kicsapódik. Tulajdonképpen az égen látható felhő is köd. Ködfelszakadás hőközlés vagy hűtés hatására következik be, ilyenkor a kicsapódott szemcsék mérete megnő, s ilyen állapotban már nem képesek lebegni, ezért lecsapódnak.

A téli szellőztetés hatása a gyerekszoba páratartalmára: Télen a kinti hideg levegő még vízgőzzel telített (vagyis 100%-os relatív nedvességtartalmú) állapotában is abszolút értékben jóval kevesebb vizet tartalmaz, mint amit a magasabb hőmérsékletű, de alacsonyabb relatív nedvességtartalmú szobai levegő képes lenne felvenni. Téli szellőztetéskor, a meleg szobába áramló kinti hideg - de egyébként magas relatív nedvességtartalmú - levegő szárazzá teszi a levegőt, mert a benti meleg levegővel keveredve felmelegszik és emiatt a szobalevegő relatív nedvességtartalma lecsökken, 20-30%-ra esik vissza (az emberi szervezet számára már kellemetlen 40% alatti tartományba). Ezért a hosszú idejű légcsere helyett több alkalommal, rövid szellőztetés javasolt.

Legyünk óvatosak a csak részben fűtött lakáson belüli légcserével: Ha energiatakarékossági okból a fűtött (meleg) szoba levegőjét a nem fűtött helyiségek melegítésére kívánjuk felhasználni, (pl. lefekvés előtt, éjszakára a meleg kiengedése a fűtött szobából) a párás meleg levegő a hidegebb helyiségekbe jutva keveredik az ottani hidegebb levegővel, lehül és páratartalma kicsapódik a hideg felületeken, mint a hőszigeteletetlen ablakokon és a helyiségek un. hidegpontjain. Ennek elkerülésére célszerű a lakáson belül minden helyiséget közel azonos hőnérsékleten tartani, mert ekkor a helyiségek egymásba nyitásakor nem keletkezik párakicsapódás. Ha csak egy helyiséget fűtünk, akkor kerüljük a párás meleg levegő áteresztését a fűtetlen helyiségekbe.

A levegő abszolút vízpára felvevőképességének hőmérsékletfüggését jól szemlélteti az, hogy:

• amíg a 0°C-os, vízgőzzel telített (100%-os relatív nedvességtartalmú) levegő 1 m3-ben csak 4,8 gramm vízpára van;
• addig a 10°C-os, vízgőzzel telített (100%-os relatív nedvességtartalmú) levegő 1 m3-ben már 9,4 gramm vízpára van;
• a 20°C-os hőmérsékletű 100%-os relatív nedvességtartalmú levegő 1 m3-ben pedig már 17,3 gramm a vízpára mennyisége;
• a 25°C-os hőmérsékletű 100%-os relatív nedvességtartalmú levegő 1 m3-ben pedig már 23,1 gramm a vízpára mennyisége.

A levegő hőfokának emelkedésével a változás nem lineáris. A fenti adatsorból jól látható, hogy a szoba levegő relatív nedvességtartalmának 1%-al történő emeléséhez jelentős mennyiségű víz elpárologtatása szükséges.

Hazánk éghajlata és épületeink állaga mellett legalább 3,8 g/m3/óra párakibocsátással kell számolni. Ha télen egy átlagos 20 m2-es, 53 m3 légterű, 20 °C-os hőmérsékletű gyerekszobában 30%-ról folyamatosan 50%-os páratartalmú levegőt kívánunk biztosítani, ehhez napi 4,8 liter víz elpárologtatása szükséges. Ez a példa is érzékelteti, hogy nem kevés víz elpárologtatásáról van szó.

A levegő szárazságára utaló jelek:

• a kiszáradt orr- és nyálkahártya;
• a szemszárazság;
• a köhögési inger, a száraz köhögés;
• a nyugtalan alvás;
• a kruppos roham;
• az asztmatikus rohamok;
• az ingerlékenység;
• a légúti megbetegedések gyakorisága;
• a házipor és szemmel látható szöszök megjelenése;
• a szobanövények, virágok hervadása;
• a fabútorok recsegése, pattogása;

Tapasztalatok a párásítás során:

• A meleg párásítás előnye, hogy nem jár ködképződéssel és porlerakódással. A fűtőtestre (radiátorra, konvektorra) helyezett párologtató-tálcában lévő víz vízkőtartalma az edény falán lerakódva válik ki, innen eltávolítható, nem jut a levegőbe, így nem a bútorokon és az elektrosztatikusan feltöltődött TV, számítógép képernyőn rakódik le fehér por alakjában. Ne várjunk komoly eredményt a kis felületű párologtató edényektől, ezek inkább csak díszként szolgálhatnak a radiátor elemek közé helyezve, hatásuk a gyerekszoba páratartalmára elenyésző.
• A hideg párásításnak kétféle eljárása terjedt el, a párologtatásos és a porlasztásos. A hideg párásítók a szoba hőmérsékleténél 2-5 °C-al hidegebb párát állítanak elő. A durva cseppekre porlasztó mechanikus kialakítású készülékek csak kevéssé képesek növelni a levegő páratartalmát, mert túl nagy vízcseppeket állítanak elő, amelyek nem tudnak teljesen elpárologni a padlóra hullás előtt. Kemény csapvíz használatánál dérszerű fehér vízkőporral lepik el környezetüket. Az ultrahanggal porlasztó készülékek csendesebbek, a vizet mikroszkópikus méretű cseppekre porlasztják ködfelhőt fújva.
• Az ultrahangos hidegpárásítók széles teljesítményválasztékukkal képesek a szobamérethez igazodó páramennyiséget a légtérbe juttani. De sajnos nem csak a vizet, hanem a benne lévő vízkövet is a levegőbe porlasztják, amely a bútorok felületén rakódik le fehér porréteget képezve. Ha a normál csapvíz helyett ioncserélt vizet - amelyben a Ca ionokat más, gyakran Na ionokra cserélik le, amelyek magasabb hőmérsékleten sem válnak ki, így lágy víz keletkezik, - használunk a párologtatáshoz, akkor változatlanul tapasztalható - habár kisebb mértékben - porlerakódás, de ez tartalmazhat emberre káros szennyezőket, ezért használata nem ajánlott. Kizárólag a desztillált víz - amelyből már a víz állandó keménységet adó földsói is eltávolításra kerültek, - ultrahangos porlasztása kímél meg bennünket ezen kellemetlenségtől, de ennek használata meg költséges és benne gyorsabban elszaporodhatnak a mikroorganizmusok mint a klórozott csapvízben. Előnyük a hangtalan működés, baktériummentes víztartály.
• Ködképződés és porlerakódás mentes helyi hidegpárásítás biztosítható gyermekünk kiságya fej-, és oldalrészére terített, nagy felületű, gyakran cserélt vizes lepedővel, törölközővel.
• Lefekvéskor a 21°C-os, 50% relatív nedvességtartalmú levegő, a fűtés visszavétele vagy lezárása hatására, az éjszaka folyamán visszaesik 18 - 19 °C-ra (a külső hőmérséklettől és a szoba hőveszteségétől függően) és az abszolút értékben változatlan páratartalom, az emberi szervezetre kedvező magasabb relatív nedvességtartalom irányába mozdul el, elősegítve ezáltal a nyugalmas alvást.
• A saját páramérővel ellátott párásító berendezések működésük közben a közvetlen környezetük relatív nedvességtartalmát mérik és nem a párásított helyiségét, így ha nem gondoskodunk a készülék által kibocsátott pára egyenletes elkeveréséről, a levegő nedvességtartalmáról téves információt nyerünk, sőt a párásítás meg is szűnik, ha a párásító készülék a saját páramérője által vezérelt.
• Lakásunk falainak felszíni hőmérséklete a szobalevegőnél mindig néhány °C-al hidegebb. A hőeloszlás lakáson belül, de még szobán belül sem egyenletes, ezért a szobafalak sem egyenletes hőmérsékletűek, a szobafalak közepénél a sarkok mindig hidegebbek. A szoba levegője a menyezet közelében melegebb, a padlónál hidegebb (ezért is fázik a lábunk, miközben testünk a szobahőmérsékletet kellemesnek érzi).

Érdekességek:

A ruhaszárítás is tulajdonképpen párologtatás, mert a ruhákban lévő nedvesség párolgás útján távozik. Szeles időben azt tapasztaljuk, hogy a kiteregetett ruhák gyorsabban száradnak. Ennek magyarázata az, hogy a ruha nedvességéből párolgással kivált folyadékrészecskéket a szél tovafújja, így nem tudnak visszaverődni a ruha nedvességébe. Ha a légáram még meleg is (lásd hajszárító, kézszárító), akkor ez még gyorsabb száradást eredményez, a meleg levegő magasabb párafelvevőképessége miatt. A lakásban folytatott nagyfelületű ruhaszárítás teregetéssel, a szobalevegő párásításának legegyszerűbb módja.

Nagy melegben az emberi test egy endoterm (a környezetéből hőt elvonó kémiai) folyamattal, az izzadságcseppek elpárologtatásával hűti a testet azáltal, hogy hőt von el a bőr felületéről.

A párologtatott víz hőmérsékletének emelkedésével a vízkő kiválás nő. Az ásványi anyagokat, fémsókat a vízzel együtt áramló széndioxid (CO2) tarja oldott állapotban, a vízzel hidrogénkkarbonátot alkotva, s a széndioxid termikusan instabil állapot létrejöttekor (a nyomás vagy hőmérséklet emelkedésekor) elillan és a hidrogénkarbonáttal oldatban tartott - a víz változó keménységét adó - fémsók kálcium- és magnézium karbonátokká alakulva kiválnak, vízkő lerakódást képezve. A fokozott vízkő kiválás 55°C - 60°C-on kezdődik.

Télen már 10°C alatti külső hőmérséklet esetén, gyakori szellőztetéskor, a fűtött helyiségekben - párásítás nélkül - állandósult párahiányos levegő alakul ki. Mennél nagyobb a kinti és a benti levegő közötti hőmérsékletkülönbség, annál szárazabbá válik a szellőztetéskor beáramló levegő a szobahőmérsékletre felmelegedve. Távfűtéses lakásoknál ehhez még társul a túlfűtés okozta túlmelegedés még alacsonyabb relatív páratartalmat eredményező hatása.

Télen a szobalevegő cseréjét nem közvetlenül lefekvés előtt célszerű végrehajtani, mert a beáramló alacsony hőmérsékletű levegő a meleg szobalevegővel keveredve a korábbinál alacsonyabb hőmérsékletű, de alacsonyabb relatív nedvességtartalmú szobalevegőt eredményez, amely köhögési rohamok előidézője is lehet.

A levegőben lévő vízpára vízcseppek formájában történő lecsapódása (kondenzációja) figyelhető meg a hideg felületeken. Például a hőszigeteletlen vagy rossz hőszigetelésű ablakfelületeken, a lakás helyiségeinek un. hidegpontjain, a vonalmenti és sarokponti hőhidaknál. Ugyanezt a jelenséget tapasztaljuk, amikor a hűtőszekrénybe áramló meleg levegő vízgőztartalma a hűtő belső falán kicsapódik (ezért ne tárjuk ki hosszan az ajtót) és jéggé fagy.

Hőszigetelt külső nyílászárók esetén lecsökken a kül- és beltér közötti légcsere, így rendszeres szellőztetés nélkül az optimális fölé nőhet lakásunk helyiségeinek páratartalma, ami már a párátalanítás szükségességét idézi elő.

Magasabb páratartalomnál - ugyanazon hőmérséklet mellett - a bőr mérsékeltebb kipárolgása (izzadása) következtében magasabb az emberi szervezet hőérzete, így kevesebb fűtőenergiával kellemesebb közérzetet érhetünk el. Fullasztónak csak akkor érezzük a levegő magas hőmérsékletét, ha emellett a páratartalma is magas.

Magasabb páratartalmú levegőnél a tárgyak és ruhaneműk elektrosztatikus feltöltődése mérséklődik.

A gyermekek szobájában nem csak a szabad vízfelszín, a cserepes szobanövények és az esetleg itt száradó ruhák járulhatnak hozzá a szobalevegő nedvesítéséhez, hanem maguk a szobában tartózkodó emberek is. Változó mértékben, annak függvényében, hogy kis- vagy nagyobb intenzitású tevékenységet végeznek. Egy lakószoba ebből adódó páraterhelése átlagosan akár 200 gramm/óra is lehet.

Tükörre lehelve látjuk, hogy a kilélegzett levegő páratartalma sokszorosa a belélegzettnek, ami azt mutatja, hogy a légzéssel történő vízveszteség az emberi szervezet vízháztartásában jelentős lehet.

A párásító készülékek, eszközök elhelyezése:

• A melegpárásításra szolgáló párásító tálcákat a fűtőtest (konvektor, radiátor) tetejére célszerű elhelyezni, mert így a víz elpárologtatáshoz szükséges hőenergiát a fűtőtesttől nyeri, nem csak a környezeti meleg levegőből. A fűtőtestek felett a levegő hőmérsékletkülönbsége hatására egy természetes légáramlás alakul ki, ahol a meleg levegő felfelé áramlik (viszi magával a levegőben lévő port is, ezért sötétebb a fűtőtestek felett a menyezet) és a hidegebb kerül a helyére.
• A hidegpárásítókat a fűtőtest közelében ajánlott elhelyezni, mert ott a legmagasabb a helyiség hőmérséklete és a meleg levegő hőtartalma fedezi a - tartályban lévő vízzel azonos hőmérsékletű, - levegőbe porlasztott mikroszkópikus méretű vízcseppek elpárolgása során a környezettől elvont hőigényt.
• A hidegpárásítók szoba közepére helyezése abban segít, hogy annak minden részébe gyorsan eljusson az előállított pára. Egy konkrét helyre koncentrált páranövelésnél, a választott hely közelében.
• A hidegpárásítókat lehetőleg minél magasabban helyezzük el, mert a porlasztott mikroszkópikus cseppek lehullás közben is keveredhetnek a szoba levegőjével.
• Természetes vagy mesterséges (ventillátor) légáram közelében, mert a levegőmozgás elősegíti a szobalevegő gyors átforgatását, egyenletes párásítását.
• A szobalevegő párásításában részt vevő növények (növények párologtatása = transzspiráció) elhelyezése a lakás helyiségeiben, különösen a téli hónapokban (ezek tálkáiba öntött víz és a virágföld felszíni nedvessége is párolog = evaporáció).
• A hidegpárásító készülékek alatti területet (szőnyeg, szőnyegpadló, parketta) ajánlott nagyobb felületen leterített műanyag fóliával védeni a lehulló porlasztott cseppek nedvesítő hatása és a kiváló fehér porszemcsék ellen.